Dunamenti Zöldsport Fesztivál - Beszámolók, vélemények

1. nap

Révkomárom - Párkány 50,5km. Az első tavaszi futás, rövid ujjú pólóban. Folyadék és sóhiány, pedig szavamra, mindenhol ittam. A frissítés amúgy tök jó volt, kekszből pl. volt édes és sós, nekem nem hiányzott húszfajta. A rajtszámom fotóját Csanya lelkivilágának védelme érdekében nem adon közre. :) 30-ig bármikor mértem egy kilométert, 5:45 jött ki, utána kicsit lassított a félig oldalról, félig előről fújó szél (belefújt az orromba is, nem tudtam kényelmesen levegőt venni, grrr). 40-től aztán már elfogyott az erőm, így az utolsó 10 kilométer szenvedős volt. 5:15 lett a vége. Maczó András már egészen az elején lemaradt, az utolsó előtti én lettem, igaz az első (Steve) 4:30-at ment, úgyhogy még eléggé együtt van a mezőny (mind a 12 ember :).

Holnap jön egy 54 kilométeres szakasz Párkánytól Vácig. Ez egészen viccesnek ígérkezik. 

2. nap

A mai nap kétesélyes volt. Ahogy Miki mondta egyszer: most elválik az ocsú a búzától. Vagy meghalok azonnal, vagy jól fog menni. Mindkettőre volt már példa, de én elég ritkán duplázom mostanában. Odafele a buszon 80 volt a nyugalmi pulzusom. Amikor Esztergomban átfutottam egy kereszteződésen, a következőket éreztem: fájdalom a lábizmokban, felugró pulzus, megugró légzésszám. De azért bíztam. A készülésről annyit, hogy csak toltam magamba az ennivalókat (futás közben csak pár kekszet tudtam enni), beleértve az öt tojásos reggeli rántottát és az italt. Másra nem figyeltem, ezért pár apró dolog otthon maradt: rajtszámom (na jó, mindjárt belinkelem, addig Csanya vedd le az Oakley-t a polcról és tedd fel, nehogy megsérüljön a szemed :) - szerencsére párom ezt utánamkiabálta -, óra, kulacs, fülhallgató (tavaly jól esett zenét hallgatni). A ruhákat vékonyabbakra cseréltem: 3/4-es nadrág, rövid vékony felső és kész, megsültem volna a tegnapiban.

Ma már jóval népesebb mezőny indult: voltak kerékpárosok, egynapos futók és váltók is (2 db), futók összesen lehettünk harmincan. Családias verseny, na. Sokat segített, hogy tavaly már futottam ezt a napot, tudtam mire számíthatok. Pár perc késéssel el is rajtoltunk.

Az első 50 méteren kiderült, hogy nyertem, legalábbis magammal szemben. Egész jól ment. Nem fájt. Nem kapkodtam a levegőt és a középmezőnyben voltam! Na, hát ez szuper! Akkor menjünk! Nagyon-nagyon jól esett a futás, imádtam! 70 perc alatt értem Lektésre (13 km), Zebegényig is még egész jól ment (2:45, 27km), onnan nagyon meleg is lett, a levegő is állt, fáradtam is. Nagymarosig többen utolértek, de onnan már csak tizenpár kilométer (15-re gondoltam, de 18 az), azt már fél lábon is kibírom! Innen már párszor belesétáltam pártíz métert, de nem inkább jól esett a lassú kocogás. A cél közelében egyre többször bíztattak bringások és járókelők, úgyhogy már a ezért is megembereltem magam.

54 km, 5:47. Tavaly fél órával volt jobb úgy, hogy csak ezt a napot futottam és az idő még egész télies volt. Meg vagyok elégedve. Megyek is a sörömért!

Picike kis ejnyebejnye: a kismarosi frissítőponton nem volt már víz, irgumburgum. Megvoltam nélküle, de akkor is.

3. nap

Mára már csak egy marathon maradt, pedig kezdtem beleszokni. Egyedül a gyomrom tiltakozik az evés ritmusa ellen (napközben semmi, csak frissítő, este meg ami belefér). Jó sokan voltunk az utolsó napon, volt 5 kilométer, triathlon futószáma (az is 5 kili), 10, 21, 30, 42 kilométer. Ez utóbbi négy táv rendre 1, 2, 3, 4 kört jelent, a negyed maratoni távon.

Az volt a tervem, hogy legyen 4:30-on belül. Az első kanyar után már 4 órán belülit akartam, és toltam neki, mert most legalább volt tömeg, lehetett versenyezni. Azt találtam ki, hogy kiadom, ami bennem van, mindig olyan tempóban megyek, amiről úgy gondolom, 2-3 kilométeren keresztül bírom, aztán meglátjuk. Végülis elég jól bejött, az első három körön tényleg semmi lazázást nem engedtem meg, az utolsón is csak egy lehelletnyit. Nem a legjobb időeredmény volt a cél, hanem a tartalékok kiégetése. A körök: 53, 55, 59, 64 (3:51).

Grandtotal: 146,7km, 14 óra 53 perc (a terv 16 óra volt, 150 kilométerre). Most elkezdek kicsit gyorsítani, az állóképesség már alakul.

Ja, a rajtszámot vissza kellett adni (vagyis legalábbis megkérték, hogy adjuk vissza, ha nem akarjuk feltétlenül eltenni emlékbe :).