A Zöldgömb Sport Klub 1996-ban jött létre azzal a céllal, hogy a sport szeretetét, környezeti értékeink védelmét és kulturális hagyományaink ápolását felkarolja és a rendezvények révén képviselje. Egyesületünk az eltelt 20 év során több száz futóversenyt, gyalogtúrát, kerékpártúrát, úszó és vegyes számok versenyét szervezte meg az ország különböző vidékein. Résztvevőink az óvodástól az idősekig valamennyi korosztályt képviselik, de különösen fontos célunk, hogy a kisebbeknek átadjuk a sport és a fair verseny szeretetét, és hogy a családok számára tartalmas kikapcsolódást nyújtsunk. Rendezvényeink még nagy létszám esetén is családias hangulatúak, e közvetlen kapcsolatoknak köszönhető, hogy Egyesületünk ilyen hosszú ideje tudja folytatni tevékenységét. Programjaink témái valamilyen természeti vagy ember alakította tájhoz kötődnek (Fertő-tó kör, kisvasutas programsorozat), vagy jeles naphoz kapcsolódnak (Cseh Tamás emléktúra).

 

Ujj Zoltán és öröksége

A Zöldgömb Sport Klub megalapításának ötlete Ujj Zoltán (1956-2012) fejéből pattant ki, és más, sportszerető barátaival közösen hívta életre az Egyesületet. Az események, a versenysorozatok ötletei kivétel nélkül tőle származnak és a versenyek megvalósítása, kivitelezése is az ő munkájának, terveinek eredménye. A Zöldgömb fő foglalkozása és hivatása volt. A sport és a természet iránti szenvedélye motiválta még a nehezebb időkben is, hogy hétről hétre megrendezze a versenyeket. 2012 augusztusában a pilisi erdőkben egy erdei úton halálos kimenetelű kerékpáros balesetet szenvedett.

Elvesztése után is nyilvánvaló volt, hogy a Zöldgömb Sport Klub és az Ő örökségét meg kell őriznünk, a Zöldgömb Sport Klub tevékenységét folytatni szeretnénk, még akkor is, ha a korábbi tempóból vissza kell vennünk. Az Egyesület átalakulásával az események számát a korábbiakhoz képest – legalábbis egy időre – csökkentettük, és néhány régi ötlet a szertárban vár újbóli megvalósításra. Értékeink azonban változatlanok és ezt az örökséget büszkén, örömmel visszük tovább.

Ujj Zoltán életrajza

 

Miért Zöldgömb?

A „Zöldgömb” kifejezi az egyesület alapítóinak holisztikus szemléletét, test és lélek, a természet és az emberi világ teljességéről és összekapcsolódásáról. Ezek nagyon is hétköznapi tapasztalatok, amit mindenki megérez, amikor a természetben mozog, fut, gyalogol, akár egyedül akár társakkal. A mozgás öröme elválaszthatatlan attól a környezettől, ahol zajlik. A természet valóságának megtapasztalása -  legyen az a tavaszi madárcsicsergés meditatív nyugalma vagy vízszintes esőben gyaloglás küzdelme - fokozzák a mozgással járó örömet, a testi-spirituális élményeket. Sport a természetben: megnyugtatja a lelket és élénkíti a testet.